A brit felsőoktatásban zajló attitűdváltozásokról átfogó képet ad a Higher Education Policy Institute 2025-ös kutatása, az Are students still ‘woke’? című jelentés. A felmérés különösen azért figyelemre méltó, mert nem politikai állásfoglalásokat, hanem a szólásszabadsághoz, az akadémiai pluralizmushoz és a vitákhoz való viszonyt vizsgálja. Az adatok alapján egy látszólagos paradoxon rajzolódik ki. A brit hallgatók elvi szinten erősen támogatják a szabadságjogokat, ugyanakkor a gyakorlatban jelentős arányban támogatnak olyan intézkedéseket, amelyek korlátozzák a woke normarendszer szerint nem megfelelőnek minősített beszédet. Fontos hangsúlyozni: nem pusztán provokatív vagy botránykeltő tartalmakról van szó, hanem olyan álláspontokról, amelyeket sértőnek, kirekesztőnek vagy morálisan problémásnak ítélnek. A HEPI-jelentés egy több mint ezer fős, országos mintán alapuló hallgatói felmérésre épül, és összevethető a 2016-os és 2022-es hullámokkal is. Így nemcsak pillanatfelvételt, hanem trendeket is látunk.
A hallgatók 69%-a úgy véli, hogy az egyetemeknek soha nem szabadna korlátozniuk a szólásszabadságot. Ez első pillantásra a klasszikus liberális elv melletti kiállásnak tűnik. Ugyanakkor 79% támogatja az úgynevezett „biztonságos tér” politikákat, amelyek célja, hogy az egyetemi térben ne hangozzanak el sértőnek vagy kirekesztőnek minősített állítások. 88% támogatja az előzetes figyelmeztetéseket (trigger warningokat), amelyek bizonyos tartalmak előtt érzelmi terhelésre hívják fel a figyelmet. Még beszédesebb adat, hogy a hallgatók mindössze 25%-a ért egyet azzal: minden forrásnak helye van az egyetemi könyvtárban, tartalomtól függetlenül. Ez jelentős visszaesés a korábbi évekhez képest. Vagyis miközben a szabadság eszméje elvben erős, a gyakorlatban a hallgatók többsége támogatja a diskurzus morális szűrését.
A liberális indoktrináció paradox jellege abban áll, hogy a szabadságra hivatkozva korlátozza sok esetben azt. A működés lényege az, hogy bizonyos értékeket – érzékenység, biztonság, befogadás – erkölcsi abszolútummá emel. Ezek az értékek nem vitatható álláspontként jelennek meg, hanem normatív alapként. Ha egy nézet ezekkel ütközik, nem egyszerűen más véleménynek számít, hanem morálisan problémás beszédnek. A vita így nem formálisan szűnik meg, hanem minősítéssel válik lehetetlenné. A kérdés tehát nem az lesz, hogy egy állítás igaz vagy hamis, hanem az, hogy megfelel-e a domináns erkölcsi normának. A HEPI adatai pontosan ezt a feltételességet tükrözik. A hallgatók 61%-a szerint az oktatóknak szabadon kell kutatniuk és tanítaniuk. Ugyanakkor csökken az a hajlandóság, hogy minden, a woke nézeteitől etérő véleményeket valló hallgatót legitim vitapartnerként kezeljenek. A szabadság tehát nem elutasított érték – hanem erkölcsi szűrőhöz kötött lehetőség ebben a kontextusban.
Ha a HEPI adatait egymás mellé tesszük, kirajzolódik egy markáns ellentmondás. A hallgatók 69%-a szerint az egyetemeknek soha nem szabadna korlátozniuk a szólásszabadságot – ez a klasszikus liberális elv melletti deklarált kiállás. Ugyanakkor 79% támogatja a „biztonságos tér” politikákat, 88% az előzetes figyelmeztetések alkalmazását, és mindössze 25% ért azzal egyet, hogy minden forrásnak helye van az egyetemi könyvtárban, tartalomtól függetlenül.
Ez a négy adat együtt nem egyszerűen véleménykülönbséget, hanem attitűdszerkezeti feszültséget jelez. A szabadság elvi támogatása együtt jár a diskurzus morális szűrésének erős elfogadottságával. Vagyis a hallgatók nem a szabadság ellen vannak, hanem annak korlátlan érvényesülése ellen, amikor az a woke normarendszer szerint nem megfelelőnek minősített beszédet is magában foglalhatja.
A trendek még beszédesebbek. A woke világképe számára „biztonságos tér” témáinak támogatottsága 2016 és 2025 között 48%-ról 79%-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan a könyvtári állomány sokszínűségének elfogadása – vagyis az a nézet, hogy minden tartalomnak helye van az akadémiai térben – 47%-ról 25%-ra csökkent. Ez nem pillanatnyi hangulat, hanem trendforduló, a korábbi kutatási eredményekkel összevetve. A morális szűrés iránti igény erősödik, a vélemények sokszínűségének elfogadása azonban folyamatosan gyengül. Ez az a pont, ahol az oktatáspolitikai kérdés élessé válik. Ha az egyetemi közegben a szólásszabadság gyakorlati értelmezése egyre inkább erkölcsi feltételekhez kötődik, akkor az intézmény funkciója átalakul. Az egyetem nem a nézetek ütköztetésének tere lesz, hanem egy kizárólagos értékrenden alapuló, konszenzusra épülő tér.
A HEPI-kutatás egyik legfontosabb tanulsága tehát nem az, hogy a brit hallgatók elutasítják a szabadságot, éppen ellenkezőleg, támogatják azt – amennyiben az nem ütközik szembe az aktuálisan érvényesnek tekintett erkölcsi keretekkel. A szabadság így feltételessé válik. Nem az a kérdés, hogy lehet-e beszélni, hanem az, hogy miről és milyen keretben. Ez a működésmód teszi a woke szemléletet oktatáspolitikai szempontból problematikussá. Nem formális tiltásról van szó, hanem morális minősítésről. Nem a viták jogi ellehetetlenítéséről, hanem a kényelmetlen álláspontok erkölcsi érvénytelenítéséről, egy olyan intézményben, amelynek feladata a kritikai gondolkodás fejlesztése, ez a tendencia hosszú távon a gondolkodás beszűküléséhez vezethet.
A valódi kérdés tehát nem az, hogy létezik-e még szólásszabadság a brit egyetemeken, hanem az, hogy milyen feltételekhez kötve létezik. És ha a hallgatók egyre kevésbé tartják elfogadhatónak a domináns normákkal szembemenő nézetek jelenlétét, akkor fel kell tennünk a kérdést: képes-e az egyetem továbbra is a szellemi sokszínűség tere maradni, vagy fokozatosan a morális megfelelés intézményévé válik majd a jövőben?
A HEPI-jelentés egy nagymintás, 2025-ös országos reprezentativitásra törekvő hallgatói felmérésre épül, amely több ezer brit egyetemistát kérdezett meg a szólásszabadság, az akadémiai autonómia és a kampuszok környezetének vizsgálatával. A kutatás korábbi, 2016-os és 2022-es hullámokkal is összehasonlítható, így trendeket is vizsgál. A minta mérete – a jelentés alapján – több mint 1000 fő, ami lehetővé teszi az arányok stabil értelmezését. A kérdések nem politikai állásfoglalásokat, hanem attitűdöket mértek: mit gondolnak a hallgatók a vitáról, a tiltásról, az akadémiai szabadságról és a „safe space” politikákról. A kutatás egyik legfontosabb tanulsága éppen az attitűdök belső ellentmondásossága.
A kutatás szerint a brit hallgatók 69%-a úgy véli, hogy az egyetemeknek soha nem szabadna korlátozniuk a szólásszabadságot. Ez első olvasatra megnyugtató adat, a fiatal generáció ugyanis elvben kiáll a véleménynyilvánítás szabadsága mellett. Ugyanakkor a részletek már árnyaltabb képet mutatnak. A hallgatók 79%-a támogatja az úgynevezett „biztonságos tér” (safe space) politikákat, amelyek célja, hogy az egyetemi közegben ne hangozzanak el sértőnek vagy kirekesztőnek minősített állítások. 88% támogatja az előzetes figyelmeztetések (trigger warningok) alkalmazását, vagyis hogy bizonyos tartalmak előtt figyelmeztessék a hallgatókat az esetleges „érzelmi megterhelésre”. Miközben tehát a szabadság eszméje elvben erős, a gyakorlatban a hallgatók túlnyomó többsége támogatja azokat az eszközöket, amelyek a kényelmetlen, provokatív vagy vitatható nézetek visszaszorítását szolgálják.