Kevés árulkodóbb jele van a nyugati egyetemek körül zajló kultúrharcnak, mint amikor egy elsőéves alapozó kurzus országos politikai üggyé válik. Pontosan ez történt Új-Zélandon, ahol a University of Auckland végül elállt attól a tervétől, hogy kötelezővé tegye a Waipapa Taumata Rau nevű kurzuscsomagot az elsőéves hallgatók számára.
A történet első pillantásra technikai kérdésnek tűnhet: kötelező legyen-e egy bevezető kurzus vagy sem. Valójában azonban sokkal többről van szó. Arról a kérdésről, hogy ki dönt az egyetemek tananyagáról: az akadémiai közösség vagy a politikai nyomásgyakorlás.
A Waipapa Taumata Rau nem egy ideológiai pamflet volt, hanem egy többéves szakmai munka eredménye. Oktatók tucatjai – mérnökök, orvosok, közgazdászok, bölcsészek – dolgoztak együtt azon, hogyan lehet az elsőéves hallgatókat bevezetni az egyetemi tanulás világába. Tanulásmódszertan, a tudás természetének alapjai, szakmai orientáció: mindaz, amit egy modern tömegegyetem első évében természetesnek tartanánk.
Ebben a struktúrában kapott volna helyet egy közös modul Új-Zéland történelmi alapdokumentumáról, a Te Tiriti o Waitangiról. Nem indoktrináció, nem „átnevelés”, hanem történelmileg pontos, egységes tartalom, amely egy teljes alapképzésnek mindössze töredékét érintette volna. Mégis ez váltotta ki a leghevesebb ellenreakciókat.
A vita gyorsan kicsúszott az egyetem falai közül, és politikai jelszavakká egyszerűsödött. „Kényszer”, „ideológia”, „szabadságellenesség” – ezek a szavak uralták a közbeszédet egy, az állampolgári alapismeretekhez hasonlítható kurzus kapcsán, miközben alig esett szó arról az alapvető tényről, hogy az oktatás mindig is válogat. Minden tanterv értékválasztás. Az is, amelyik tagadja ezt.
Az egyetemek jogállásuk szerint nem pusztán szolgáltatók, hanem közfeladatot látnak el, ezért működésük egyik alapfeltétele az akadémiai autonómia: az a szabadság, hogy a tananyagot nem aktuálpolitikai szempontok diktálják. Amikor politikusok petíciókkal, nyilatkozatokkal és kampányszerű nyomásgyakorlással formálnak tantervi döntéseket, ez az autonómia sérül.
Az Aucklandi Egyetem végül meghátrált: a kurzus nem lett kötelező. Formailag ez a „választás szabadságának” győzelmeként jelent meg. Tartalmilag viszont veszteség. Precedens arra, hogy elegendő politikai zajjal egy egyetem szakmai döntései visszavonhatók.
Egy ország történetének ismerete – legyen szó Új-Zélandról vagy Magyarországról – nem ideológiai nyomásgyakorlás, hanem az alapvető műveltség része. Az egyetemek feladata nem az, hogy minden konfliktust elkerüljenek, hanem hogy értelmesen, szakmailag vállalják azokat.
Az eredeti cikk az alábbi linken olvasható el:
https://e-tangata.co.nz/comment-and-analysis/a-betrayal-of-academic-freedom/