Velős publicisztikát tett közzé Rod Liddle a The Times hasábjain. Írásában azt a jelenséget veszi célkeresztbe, amelyet ma Nagy-Britanniában egyre többen tapasztalnak: a „gyermekvédelem és kisebbségvédelem” (safeguarding) fogalma fokozatosan eltávolodott eredeti rendeltetésétől, és politikai–világnézeti fegyelmezés eszközévé vált. Liddle publicisztikája szándékosan provokatív, ironikus és túlzó – de éppen ettől világít rá arra, hogyan válhat egy alapvetően jó szándékú intézményrendszer a véleményszabadság korlátozásának kényelmes eszközévé. Az alábbiakban ennek az írásnak a magyar fordítása és szerkesztett feldolgozása olvasható, az eredeti gondolatmenetet követve.
Rod Liddle szerint vannak olyan szavak, amelyek első pillantásra ártatlannak, sőt kifejezetten rokonszenvesnek tűnnek a közbeszédben, ám idővel kiderül róluk, hogy egészen más funkciót töltenek be, mint amit a nevük sugall. Ilyennek tartja a „safeguarding” kifejezést is, amely szó szerint védelmet jelent, a gyakorlatban azonban – állítja – egyre gyakrabban szolgál az elhallgattatás eszközeként.
A szerző emlékeztet: a gyermekvédelem modern rendszere eredetileg valódi tragédiák nyomán jött létre, és az volt a célja, hogy kiszűrje azokat, akik valóban veszélyt jelenthetnek gyerekekre. Ma azonban Liddle szerint ez a rendszer túlterjeszkedett, és már nemcsak az erőszakos vagy bántalmazó magatartásra reagál, hanem világnézeteket minősít kockázatként.
Publicisztikájában több, a szólásszabadságot védő szervezetek által is hivatkozott esetet említ. Ezek közé tartozik az a tanár, akit azért bocsátottak el, mert egy muszlim diáknak azt mondta: Nagy-Britannia keresztény ország; vagy egy walesi iraki háborús veterán, akit – noha bíróság felmentette – gyermekvédelmi eljárás nyomán eltiltottak attól, hogy fiatalokat eddzen.
Az egyik leginkább elgondolkodtató példa azonban egy iskolai történet, amelyben egy 14 éves fiú vált „gyermekvédelmi aggállyá”. A fiú egy rajzórán Nigel Farage portréját készítette el, majd később megkérdezte tanárát, mit gondol az illegális bevándorlásról. Ezt követően – a beszámoló szerint – az iskola a safeguarding logikája alapján kezelte az ügyet, és megállapította, hogy a diák gyermekvédelmi kockázatot jelent. Amikor az apa tiltakozott, az intézmény az Esélyegyenlőségi Törvényre hivatkozva védte meg eljárását.
Liddle értelmezésében ezek az esetek nem elszigetelt túlkapások, hanem egy új gondolkodásmód tünetei. A „védelem” már nem kizárólag a gyerekek fizikai vagy lelki biztonságát jelenti, hanem azt is, hogy az intézmények megvédik magukat az „elfogadhatatlan” véleményektől.
A publicista szerint mindez óhatatlanul felveti a kérdést: vajon kik döntenek arról, mi számít veszélynek, és milyen világnézet fér bele az „elfogadható” kategóriába? Ha egy politikai érdeklődés, egy kérdés vagy egy rajz már önmagában kockázati tényező lehet, akkor nem a gyerekek vannak veszélyben – hanem a nyílt gondolkodás.
Az eredeti cikk az alábbi linken olvasható:
https://www.thetimes.com/comment/columnists/article/safeguarding-free-speech-hnfxlfd2j